II.

Alig vártam, hogy végre munkába állhassak. Szörnyen nehezen bírtam ki az az egy nap várakozást, amire rásegített, hogy Felixnek szabadnapja volt és boldogított. Szerintem mindketten gazdagodtunk pár lila és zöld folttal.

- Elmentem - kiabáltam Felixnek, miközben már a cipőmet vettem és indultam volna dolgozni.

- Okés, vigyázz magadra - lépett az előszobába Fex - Ne rúgasd ki magad már ma!

- Kösz a biztatást - mondtam neki, majd egy puszi után elindultam.

Vidáman lépkedtem el az üzletig, ahol mosolyogva köszöntöttem a már bent lévő Petert.

- Nocsak, az új munkaerő egész pontos - jegyezte meg mosolyogva. Mivel nem volt most bent vevő, megmutatta az öltözőt, ahol megkaptam a sapkámat és a kötényemet. Kicsit hosszabb volt a kelleténél, de mosolyogva illegettem magam benne. Míg Peter rá nem nyomta a fejemre a sapit. Megnézve magam a tükörben, elkapott a nevetés. Nagyon viccesen néztem ki, nem fair, hogy Peter-ön és Lenán is jobban állt az egész munkaruházat.

- Csinos vagy ám így - nevetett velem együtt Peter - Na gyere, megmutatom mit, hogy csinálj az üzletben.

Pár perces gyorstalpalón vettem részt, majd jött is az első vevő. Peter a sarokba húzódva noszogatott a szemeivel, hogy szolgáljam ki én a hölgyet.

- Jó reggelt, Hölgyem! Adhatok valamit? - fordultam felé idegesen. A néni biztosan látta rajtam, hogy izgulok, mert kedvesen elmosolyodott.

- Ez az első napod Kedveském? - kérdezte vidáman, mire kiengedve a levegőt mosolyogva bólintottam. - Ne izgulj ennyire, felesleges. Amúgy három darab kakaóscsigát és öt darab kiflit.

Kiszolgáltam, ő pedig fizetett, majd ki is lépett az üzletből. Nagyot sóhajtva ültem le Peter mellé.

- Huh, izgi volt - mondtam neki vigyorogva. A legelső munkahelyemen is ezt csináltam először. Mindig izgultam, majd rájöttem, hogy nincs miért. Általában kedvesek a vásárlók.

- Azt látom - lökött meg - Csoda, hogy nem haltál meg szívinfarktusba. Idáig hallottam, hogy ver a szíved.

- Olyan gonosz vagy - löktem vissza, mire sikeresen leesett a székről. - Ügyes vagy - nevettem rajta.

Gyorsan letelt a műszakunk, és megint csak Lena váltott minket, akivel tudtam most néhány szót váltani, amíg levettem a kötényem. Peter türelmesen várt rám, megígértem neki, hogy megint beülünk inni valamit.

- Egy pillanat és kész vagyok, csak mosdóba kell mennem - szóltam ki neki. Tényleg próbáltam gyors lenni, aminek megvolt az ára. Ahogy hajoltam le, a telefonom kicsússzant a zsebemből és bele is pottyant a vízbe. Magamban morogva szitkozódtam, és próbáltam kihalászni a kütyüt.

Alaposan megtöröltem, majd visszasüllyesztettem a zsebembe a már használhatatlanná vált készüléket.

- Na hol voltál ennyi ideig? - kérdezte Peter, mikor végre kijöttem.

- Beleejtettem a vécébe a mobilom - motyogtam, mire kirobbant belőle a nevetés. - Nem vicces, most vennem kell egy újat.

- Ami lehetőleg ne olyan ősfon legyen, mint a régi - kotyogott közbe Lena is. Nem értem mi bajuk volt a telefonommal. Kicsi volt, és rózsaszín. Abszolút tökéletes telefonálásra.

- Majd én elmegyek vele telefont venni - vigyorgott Peter. Remek. Lesz valami ultramodern telefonom, amit nem tudok majd kezelni. Fex telefonját sem tudom használni.

- Most menjünk vagy máskor? - érdeklődött.

- Mehetünk most is - mosolyogtam rá, majd elbúcsúztunk Lenától és elindultunk.

Legyalogoltuk a lábunkat, mire találtuk egy szaküzletet. Peter lelkesen betolt az ajtón, majd elkezdte nézegetni a telefonokat, anélkül hogy figyelembe vette volna a hozzá intézett szavaimat.

Végül csak az árakat egyeztettük és meg is lett az új... nos, okostelefonom.

- Hogy tetszik? - kérdezte Peter, mikor már a bárban ültünk és ittuk az italainkat.

- Csinosnak csinos, de fogalmam sincs mit kezdjek vele - vigyorogtam rá idétlenül.

- Kapcsold be - nevetett a szerencsétlenségemen. - Majd segítek, ha elakadtál.

- Oké, akkor kapcsoljuk be - majd néztem rá - Hol kell?

Szinte az egész bár zengett Peter nevetésétől. Majd törölgetve könnyeit megmutatta a telefon oldalán lévő gombot. Hatalmas elégtétellel nyomtam meg, és néztem a képernyőt.

Egy ideig elszórakozgattunk a telefonnal, majd mivel ismét elfecséreltük az időt és másnap dolgozunk úgy döntöttünk haza indulunk.

×

- Hol voltál? - támadott le egyből Felix. - Vagy ötször hívtalak. És úgy tudom a műszakod lejárt három órája.

- Ne haragudj, de Peterrel beültünk megint inni valamit - mondtam neki, miközben levetettem magam a kanapéra. Felix pedig fölém tornyosult.

- Biztos nem akarsz te többet ettől a gyerektől? - kíváncsiskodott.

- Jaj, hagyj már - nevettem fel a képtelen ötletén - Nem akarok semmit tőle.

- Akkor miért nem vetted fel a telefont? - ült le mellém, már amennyire elfért mellettem.

- Oh, tényleg. Új telefonom van, a másikat belejtettem a vécébe - A reakció szinte teljesen ugyanaz volt, mint az üzletben. Köszönöm emberek az együttérzést!

- Olyan pancser vagy Mish - paskolta meg a vállamat. - Na mutasd a mobilt.

Rámutattam a táskámra, hogy halássza ki belőle. Felix boldogan csapott le rá, és csak az idegesítő pityegést hallottam, ahogy nyomkodja. Nem sikerült még megoldanom a pityegési problémát. Küzdök vele erősen.

- Nem lehetne valahogy ezt a hangot úgy kiiktatni? - érdeklődtem a bátyjámnál.

- De, mindjárt megcsinálom. Úgy jó lesz, ha csak az értesítéseknél csipog?

- Öhm, hát persze - vágtam rá. Nem értem milyen értesítés jönne. A laptopomon megértem.

Egy fél óra után visszakaptam az új kütyümet, amit kíváncsian forgattam még mindig a kezemben.

- Mondd csak miket raktál te erre a telefonra? - kérdeztem Felixtől, aki közben a konyhába ment valami nasiért.

- Hogy érted? - kérdezte teli szájjal. Majd leült egy zacskó chipsszel a kezében a fotelba.

- Hát itt ezek a kis ikonok - böktem rá.

- Majd felderíted, de szerintem tetszeni fog neked mindegyik - rakott egy újabb adag chips-et a szájába. - Amúgy beleírtam a számomat.

- Köszi, majd akkor fel kell anyáékat hívnom az új szám ügyében - motyogtam inkább csak magamnak. Miután kivégeztük azt az egy darab zacskót, elmentünk mindketten a szobánkba.

Egyből a laptopomhoz nyúltam, hogy végre kapcsolatba lépjek a Mönchengladbach-i világommal.

Első dolgom volt a skype-om ellenőrzése, de a legjobb barátnőm nem volt elérhető. Így maradtam a Facebooknál. Csak úgy felületesen átnéztem, de nem nagyon találtam semmi izgalmasat. Végül a lakhelyemet írtam csak át.

Már csuktam volna le a laptopot, amikor meghallottam a skype hívó jellegzetes hangját. Mosolyogva kattintottam rá a fogadásra.

- Mishaaa - húzta el Hanna az a betűt a nevemben - két napja nem hallottam felőled. Hogy gondolhatod ezt komolyan?

- Ne haragudj, de Felix mellett lehetetlen normálisan kipakolni, és az eltartott jó darabig. És közben munkát is kerestem.

- És találtál is? - kérdezte egyből.

- Igen, a sarki pékségben. Olyan aranyosak ott. Ma volt az első napom.

- Az remek. Itt most minden nagyon unalmas nélküled - motyogta halkan. Alig bírtam kivenni mit mond.

- Átugorhatnál valamelyik nap - vetettem fel az ötletet - Mondjuk most hétvégén. Csaphatnánk egy pizsibulit.

- Nálatok? Nem fogja zavarni a bátyjádat?

- Kit érdekel Felix? - kérdeztem nevetve, mire végre belőle is kicsikartam egy kisebb kuncogást. - Nem fogja zavarni amúgy. Bír téged.

- Tényleg? - lelkesült fel egyből Hanna, majd kicsit visszavett a magas hangneméből - Bír engem?

- Hát persze. Csak bírja a húga legjobb barátnőjét - feleltem neki. Magamban somolyogtam, ahogy meghallottam Hanna csalódott sóhaját. Évek óta próbálja tagadni előttem, hogy bejön neki Felix, kevés sikerrel.

- Oké, akkor megdumálom anyáékkal. Holnap megdoblak egy üzivel, hogy mit mondtak.

- Oh, várj. Új számom van - kaptam észbe.

- Miért is?

- Hosszú, majd elmesélem, ha itt leszel - mondtam. Nem akartam, hogy még egy kárörvendő nevetést halljak. Elég lesz majd a hétvégén. Lediktáltam neki a számomat, ő pedig megcsörgetett a telefonomon.

Beszélgettünk még egy negyed órát, majd Hannát kitúrta a tesója a gép elől, így elköszöntünk egymástól. Nagyon hiányzott, pedig tényleg csak három napja költöztem el. Alig várom a hétvégét. A szülei tuti biztosan igent mondanak.

- Fex - rontottam be a bátyjám szobájába. Felix már a takaró alatt volt begubózva és a szobában is tök sötét volt. Aludt a kis szentem. Nekifutásból ráugrottam, mire egy morgást kaptam válaszul.

- Mi van már? - kukucskált ki a takaró alól.

- Hétvégén jön át hozzánk Hanna - jelentettem ki nemes egyszerűen.

- Remek. Reggel nem ért volna rá? - mormogott tovább.

- Nem - feleltem elgondolkozva.

- Jó, akkor menj aludni. Jó éjt - hessegetett arrébb.

- Felix - kezdtem újra, mire egy kérdő hangsúlyú hümmögést kaptam, majd folytattam a mondatom - Aludhatok itt?

Nem válaszolt, hanem csak felemelte a takarót, ami alá mosolyogva bújtam be.  

I.

Hello! :)

Péntek van, és itt az első rész! :) A következő valószínűleg jövőhét pénteken jön! :)

Csók: Pinkie

- Az utolsó doboz - nyögte fáradtan a bátyjám, miközben ledobta a földre a dobozt.

- Hé, mi van, ha törékeny? - néztem rá csúnyán.

- Akkor nem lenne ráírva, hogy ruhák - nyújtotta ki a nyelvét Felix, mire lendületből ráugrottam. Felix a hirtelen jött támadástól elvesztette egyensúlyát és kiterült a nappali közepén velem együtt.

- Örülök, hogy ideköltöztél Mish - nyomott egy puszit a fejemre.

- Én is - vigyorogtam rá - Hiányzott már az a nagy feneked.

- Tudod mikor mutatom melyik lesz a szobád - vigyorgott - Itt alszol majd a kanapén.

- Elfelejted, hogy már megmutattad - nevettem fel gyerekességén. Hiába volt Felix három évvel idősebb nálam, nem nagyon mutatkozott meg az érettsége. Talán annyiban, hogy volt annyira önálló, hogy elköltözött otthonról és vett egy házat Düsseldorfban, amit most velem oszt meg.

Úgy gondoltam ideje kilépnem a már megszokott családi fészekből és a saját magam lábára állni.

Felix, amikor megtudta, hogy szeretnék otthonról elmenni, egyből felajánlotta nekem, hogy jöjjek ide hozzá. Én pedig kapva-kaptam a lehetőségen. Már csak azért is, mert ritkán látom a bátyjám.

- Amúgy ott a sarki pékségnél még mindig keresnek eladót? - tápászkodtam fel a földről.

- Nem tudom - felelte Felix még mindig a földön fekve - Mert? Elakarsz menni dolgozni?

-Hát persze, azt hitted, hogy itt fogok lógni a nyakadon?

- Bevallom, igen. Kicsi vagy még te ahhoz, hogy dolgozz - vigyorgott rám.

- Húsz éves vagyok. Jó, hogy akarok magammal mit kezdeni - magyaráztam, mire Felix hirtelen felkelt és magához ölelt.

- De te akkor is a pici húgom vagy, aki maradjon otthon és barbie-zzon - mosolygott idétlenül. Imádom Felixet.

×

- Misha Windelshoff vagyok, és az állásra jelentkeznék - álltam meg a pékségben a pult előtt. Egy kedves idős nő mosolyogva rázott velem kezet és intett, hogy kövessem. Elsétáltam az egyik eladó mellett, aki kedvesen mosolygott rám. Barátságos helynek tűnik, igazán el tudnám itt magam képzelni.

- Nos, kedveském, volt már hasonló munkahelyed? Vagy eladói tapasztalatod? - kérdezte, miközben továbbra is sétáltunk.

- Igen, még régebben dolgoztam egy hasonló pékségben Mönchengladbach-ban, bár az csak nyári diákmunka volt - feleltem és próbáltam tartani vele a tempót. Megmutatta hátul a raktárat és a fontosabb dolgokat. Úgy érzem, hogy ez már az én munkám.

- Értelek, azt hiszem akkor kezdhetnél is két nap múlva. A többiek majd elmondanak mindent, amit tudnod kell.

- Rendben, köszönöm szépen - mosolyogtam rá, majd visszaindultam a bolti részhez, míg Hella - a már főnökasszonyom - elment az irodában.

- Munkatársak leszünk? - kérdezte vigyorogva az eladó srác, mikor kiléptem az ajtón.

- Nagyon úgy néz ki - mosolyodtam el - Misha vagyok amúgy.

- Én Peter Lehmann - ölelt meg lelkesen. Tényleg nagyon barátságos itt mindenki. Alig várom, hogy elkezdhessem majd a munkát.

- És mikor végzel Peter? - érdeklődtem.

- Hát igazából mindjárt, csak azt várom, hogy befusson Lena, a délutáni műszakos.

- És eljönnél velem meginni valamit? - Peter reakciója igazán vicces volt, épp egy zacskót szeretett volna letépni, de a kérdésemtől lerántotta majdnem az összeset. Felnevettem, mire szúrós tekintettel nézett rám.

- Nem ér kinevetni - mondta, de a végére elmosolyodott. - Amúgy elmehetünk, persze. Itt a környéken van egy nagyon jó bár.

- Remek, akkor még fel is fedezem a területet.

- Most költöztél ide? - érdeklődött Peter, miközben levette magáról a kötényét és a sapkáját.

- Aha, most a bátyjámnál lakom, pont ebben az utcában - magyaráztam, közben Peter pedig eltűnt az egyik ajtó mögött. Minden bizonnyal az öltöző lehetett, mivel pár perccel később átöltözve jött ki.

- Na, megjött Lena is - mosolyodott el, és mutatott a bejárati ajtóra. Egy szőke hajú lány lépett be az üzletbe és üdvözölt minket.

- Lena, ő itt - mutatott eközben Peter rám - az új munkatársunk Misha. Misha, ő pedig Lena.

- Szia - köszöntünk szinte egyszerre, amire mindketten elvigyorodtunk. Nem lesz itt gond a munkatársakkal. Majd Peterrel elindultunk, miután elköszöntünk Lenától.

- Hány éves is vagy? - kérdezte Peter, miközben egymás mellett sétáltunk.

- Húsz vagyok, és te?

- Te vén róka - nevetett fel - Én amúgy tizenkilenc.

- Hú, de sokkal öregebb vagyok - nevettem el magam.

- Bizony ám, van köztünk már egy generációs különbség - folytatta Peter vigyorogva. - Amúgy itt vagyunk - mutatott jobbra, én pedig megcsodáltam kívülről a helyet.

- Nézegeted még vagy bemegyünk? - kérdezte élcelődve, mire elindultam befele, de még hallottam, ahogy Peter motyog: - Ezek az öregek...

- Hallottam ám - fordultam vissza, hogy hatalmas vigyorral az arcomon mellkason bökjem.

- Legalább a hallásod még jó - ültünk le az egyik asztalhoz. A pincér egyből ott termett mellettünk és felvette mindkettőnk rendelését.

- És neked van testvéred? - érdeklődtem, miközben a szalvétámmal játszadoztam.

- Igen, van két nővérem. Mindkettejüknek már van családja - mesélte vidáman Peter. - Valamelyik nap látogattak mindannyian haza. Anyáék nagyon örültek - folytatta tovább, én pedig figyelmesen hallgattam.

- Oh, nézd - kiáltottam fel a történet végén - hajtogattam egy kutyát!

Majd felemeltem a szalvétából lett kutyát és Peter orra elé nyomtam.

- Na csini? - kérdeztem vigyorogva. Mire Peter kuncogva visszakérdezett.

- Ez egy kutya? - kuncogott továbbra is a teremtményemen.

- Igen, ez az - mondtam durcásan. Majd csak Peter hangos kacagását hallottam, mikor alábbhagyott a nevetése, elvette tőlem a kutyát és a zsebéből előhalászott egy tollat. Nem szólt semmit, csak rajzolgatott, amit én csendben figyeltem.

- Na így talán, mondom talán, hasonlít egy kutyára - tolta elém a szalvétát. Megrajzolta a kutya szemét, száját, orrát. Rajzolt még neki kis bajszot is és a fülére foltokat.

- Nem gondolod, hogy ilyeneket kéne adnunk a pékárukhoz? - kérdeztem tőle nevetve. Neki legalább annyi rajztehetsége volt, mint nekem hajtogatási.

- Majd mondom is Hellának a remek ötletedet - vigyorgott továbbra is.

Peterrel repült az idő, már azon kaptam magam, hogy besötétedett. Sietve elbúcsúztam tőle, miután telefonszámot cseréltünk, és indultam haza.

×

- Na milyen volt Mish? Mi történt? - kérdezte a bátyám, amint betettem a lábamat a lakásba. Meg se várta, hogy esetleg leüljek, vagy bármiféle módon kényelembe helyezzem magam, letámadt az ajtóban.

- Semmi sem történt Felix - toltam el magam elől, hogy letudjam venni a már kényelmetlenné vált cipőmet.

- Mi az, hogy semmi? Nem vettek fel? Elbeszélgessek velük? - kérdezgetett össze-vissza. Látva arckifejezést, elkapott a nevetés.

- Felvettek, Fex. Csak örülnék, ha arrébb tolnád a segged az aurámból. Még haza se jöttem, de már zaklatsz - mosolyogtam rá, mire végre arrébb ment.

- Kérsz valami kaját? - kiabált már a konyhából. Helyeslő válaszom után vidáman dudorászva tevékenykedett ott kint. Csatlakoztam hozzá, hátha tudok segíteni, de rám parancsolt, hogy csak üljek le.

- Amúgy nagyon aranyosak a pékségnél. A főnök is normális - csacsogtam neki vidáman, miközben körülöttem sertepertélt.

- És a munkatársak? - fordult oda Felix, fél percig abbahagyva a főzést.

- Ők is rendesek, az egyikkel megnéztem itt a környéken egy bárt.

- És fiú? - húzta össze a szemöldökét Fex. Nem hiszem el, hogy még most is zavarja, ha fiú ismerőseim vannak.

- Igen az. Peternek hívják, és nagyon aranyos és még jól is néz ki... - mondtam neki vidáman, hogy húzzam az agyát.

- Most tényleg? - kétkedve nézett rám.

- Tényleg Peternek hívják, de ennyi. És abszolút jófej - fejtettem ki végül.

- De nem akarsz tőle semmit, igaz?

- Basszus, Felix. Ma ismertem meg - nevettem fel. Olyan kis édes tud lenni Felix, de néha olyan hülyeségeket tud kérdezni.

- Jó, de sose lehet tudni. Amúgy lehet újra elkéne járnom konditerembe - mondta eltűnődve.

- Miért is?

- Hát ha összejönnél valakivel, és neadjisten megbántana, megtudjam verni - mondta olyan egyszerűen, mintha ez természetes lenne. Nevetve felálltam és mosolyogva odabújtam hozzá.

- Olyan idióta vagy - nyomtam egy puszit az arcára. - Na amúgy hogy áll a kaja?

- Már kész is - vigyorgott büszke fejjel - Tudom, hogy anya szerint nem ehetnénk a kanapén. De hát nincs itt, nem?

- Nincs itt, igaz - vigyorogtam rá. A kanapén való evés nálunk olyan ritka volt, mint a fehér holló. Anya elvárta tőlünk, hogy mindig asztalnál együnk. Kész megváltás, hogy ideköltöztem.

Beültünk mindketten a tv elé és elkezdtünk enni.

- Hallod, Fex, muszáj ezt az ocsmányságot néznünk? - kérdeztem teliszájjal, miközben a villámmal a tv-re böktem.

- Igen, ez egy érdekes műsor.

- De elmegy tőle az étvágyam - mondtam tovább, mire felsóhajtott és a kezébe vette a távirányítót. - Na ez jó?

Megállt valami mesecsatornánál és vigyorogva rám nézett.

- Nem vagyok gyerek Felix - mutattam rá a tv-re, majd miután jobban megnéztem rájöttem, hogy mi megy benne. - Bár kivételesen maradhat, szeretem ezt a mesét.

- Méghogy nem vagy gyerek - sóhajtott fel mellettem, mire megdobtam egy kis darab kenyérrel.

- Nesze neked - vigyorogtam szélesen, amiért kaptam én is egy adagot. - Na nehogy elkezdjük dobálózni. Nem fogok utána takarítani.

- Jó, de csak a takarítás miatt - helyeselt Felix. Azt a lusta mindenit neki!

Kaja után mindketten elvonultunk a szobánkba aludni. Fura itt lenni, és mennyire fura lesz az új ágyamban aludni! Vigyorogva dőltem bele az ágyba és szinte azon nyomban el is nyomott az álom.

Prológus

Heyho! :)

Nos, nem bírtam tovább. Így felteszem most a prológust :)

Remélem elnyeri tetszéseteket! 

Az első fejezet viszont változatlanul pénteken jön :)

 Kellemes Olvasást! :)

Idegesen jártattam a szemem a hatalmas tömegen. De sehol nem találtam a keresett személyt. Lehet, hogy jobb is. Nem is értem, hogy mehettem bele ebbe az egészbe, kész őrültség. Újabb tömeghullám érkezett, és idegességem egyre nőtt, ahogy a furábbnál furább emberek haladtak el mellettem. A táskámat magamhoz szorítottam minél jobban, néhány ember sietve nekem jött és gyorsan szabadkozva tovább álltak.

A ruhámat szűknek éreztem, mintha összement volna rajtam. Összepréselte a tüdőmet, és szorított. Rettentően izgultam. Vajon milyen lesz?

Egyáltalán normális? Vagy esetleg egy sorozatgyilkos, aki így szedi fel áldozatait? Ahogy ebbe belegondoltam kirázott a hideg. Nem igazán szeretném, ha ennyire nem lennék jó ember ismerő.

Kedvesnek tűnt, nem egy elmebetegnek. Hanna is megmondta. Hanna szerint Felix is megengedné, hogy itt legyek. Szerintem pedig jobb, hogy nem tud róla. Kinyírna.

Bár most meg lehet, hogy más fog. Elképzeltem, hogy tuszkolna be egy autóba, kötözné össze a kezeim. Csak nem tesz ilyet egy kedves angol fiú.

Már ha kedves angol fiú... Lehet angol... Egy gyilkos angol. Úgyis olyan furák...

És mindig furából lesz a gyilkos. Vagy nem?

- Ne haragudjon - kért bocsánatot egy fiatal srác, miután nekem jött. Riadtan néztem utána. Nem hiszem, hogy ő lett volna. Azt mondta, hogy kék ing lesz rajta... és lesz nála valami. Talán virágot mondott? Lehet virágnak becézi a fegyverét?

Najó, Misha, állj le. Így csak felpörgeted magad, minden rendben lesz vele. Bár az már világossá vált, hogy nem a legpontosabb ember. Öt perce itt kéne lennie. Ez mondjuk még nem a világ vége.

De lehet, hogy felültetett. Vagy meglátott és nem akart mégsem idejönni.

Újabb tömeghullám.

És az a pasi, aki már jó ideje néz a sarokból, elkezdett közeledni. Jézusom! Lehet, hogy ő az!

Körbenéztem, hátha van a közelben egy erős férfi, akinek kiabálhatok majd. Közben ő egyre közelebb jött. Már láttam a szüleim, Felix és Hanna gyászos arcát a sírom felett.

Nem mozdultam meg, miközben ő közeledett. Féltem megmozdulni. Igazából azon gondolkodtam, hogyan fog megölni. Nem ilyen véget szántam magamnak. A férfi végül odaért mellém, de tovább is állt. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyot sóhajtva úgy döntöttem nem kockáztatom szerény kis életem, és elindultam.

- Misha - hallottam meg a nevem magam mögül. Hirtelen fordultam meg és csapódtam neki egy mellkasnak. Amit kék ing takart. Lenéztem a kezére, ott volt egy apró szál virág.

Óvatosan felemeltem a fejemet. Nem hittem el, amit láttam.

Nyitás

A blog július 19-én nyit ki!

Prológus: július 18.