IV.

Halihó! Szóval egy hónap késéssel, de itt az új fejezet! :)

Remélem azért megér egy pár kommentet! :)

Kellemes Olvasást!

Az eddig mindent körülölelő csendet megzavarta egy idegesítő hang. Morogva emeltem fel a fejem a párnáról, hogy körülnézhessek. A telefonom kijelzője világított az elsötétített szobában. Hunyorogva a kezembe vettem, hogy megnézzem.

- Az istenit már ennek a hülye programnak - morgolódtam hangosan. Kikeltem az ágyból, belebújtam a mamuszba és sikeresen lecsoszogtam a nappaliba. Szerencsémre Hanna ott volt, ahol hagytam. A kanapén aludva. Tegnap este, ha akartam se tudtam volna felrángatni a szobámig.

- Hanna - böktem oldalba a barátnőmet - Hanna.

- Mi van már? - fordult felém morogva. A haja össze-vissza állt és a szemfestéke is elmosódott. Valószínűleg én is ugyanígy nézek ki, de nem akarok belegondolni. Egész jól sikerült az este.

Bár Hannát ki kell faggatnom még Fexről.

- Van nekünk Nathaniel nevű ismerősünk, aki angol? - mondtam neki lassan és érthetően, hogy biztos felfogja.

- Nincsen, de ha jó pasi, akkor lehetne - vigyorodott el, s felült a kanapén. - Szétszakad a fejem.

- Várj, hozok gyógyszert - pattantam fel, és mentem is már a konyhába. Az apró méretű konyha minden egyes szegletét át kellett kutatnom, míg meg nem találtam az egyik felső polcon. Imádom a kora reggeli tornákat.

- Tessék - nyújtottam át a barátnőmnek, aki addigra megtalálta a távirányítót és bekapcsolta a tévét.

- Amúgy miért kérdezted, hogy ismerek-e olyan srácot? - kérdezte, miközben ujjaival próbálta szétszedni összegubancolódott barna tincseit. Neki is annyi haja van, mint nekem, szenvedünk mit ketten eleget a fejtetőnkön lévő szénakazallal.

- Tetszett neki a képünk, amit érdekes módon nem én raktam fel. - Szúrós tekintettel próbáltam ránézni, de nem nagyon jött össze. - És be is követett.

- Örülj neki. Van, aki követ - kapcsolgatta a tévét, miközben fel-fel pillantgatott a lépcsőre. Elmosolyodtam rajta, hisz olyan kis ártatlanul csinálta.

- Arra gondoltam, hogy ha Felix is és te is magadhoz tértél, elmehetnénk valamerre.

- Ahol nincs alkohol - szúrta közbe, mire elvigyorodtam. Felültem mellé a kanapéra és rápakoltam a lábaimat, amit nem nézett jó szemmel, és így kisebb csatába bonyolódtunk, hogy hol is legyen a lábam. A küzdelmünknek a lépcső felőli morgás vetett véget. Hirtelen megálltunk és összenéztünk. Felix jön.

A hang után megjelent végül a gyűrött képű bátyám. Haja a szélrózsa minden irányában állt, és a pizsamaként viselt trikó is el volt fordulva rajta, bár ez Hannát látszólag nem zavarta. Sőt!

- Mi vagy te? Morgós medve? - érdeklődtem kedvesen Felix felé fordulva, aki óriási lendülettel ült bele a mellettünk lévő fotelba.

- Tudod hol van a medve helye? - nézett rám Hanna. Egyből értettem mire gondolt. Régebben, amikor mind Mönchengladbach-ban laktunk rengeteget jártunk el túrázni.

- Az erdőben - válaszoltam mosolyogva, majd összecsaptam a tenyereimet - Akkor meg is van a mai program.

Felálltam, majd megpaskoltam a bátyám hátát - Na kapjátok össze magatokat, addig csinálok reggelit. Omlett jó lesz?

Egyöntetű morgást kaptam válaszul, amit igennek vettem, így kikerülve a fotelt, amelyben Felix ült a konyha felé vettem az irányt. Az ajtóban még hallottam, ahogy elkezdtek pusmogni, de nem értettem mit mondanak.

×

A hatalmas zöld fák között igyekeztük tartani Felix tempóját, aki már frissen és üdén lépegetett a kövek és a letört faágak és emberek által kialakított ösvényen. Hannával már azelőtt meggondoltuk, hogy jól döntöttünk-e a programot illetően, mielőtt elkezdett volna emelkedni a talajszint.

Bár rendkívül jól esett a friss levegőn lenni, egyből kitisztult mindhármunk feje, és jó volt amúgy is így együtt tölteni az időt.

- Vigyázz, gödör - lépett hirtelen balra Felix. A hangja kirázott az addigi tűnődésemből, de a tudatomig nem jutott el mit mondott. Így lendületből belesétáltam az apró gödörbe, ami amennyire kicsi volt, annyival több sár volt benne.

- Ó te jó ég! - kiáltottam fel, ahogy elsüllyedt a bal lábam. Fex és Hanna a nevetéstől nem bírtak segíteni, csak egymásba kapaszkodva törölgették könnyeiket. Én addig az egyik bokor ágába próbáltam belekapaszkodni, hátha kitudom húzni a beszorult lábamat.

- Mosolyogj! - vigyorgott rám Hanna, miközben már az ággal bajlódtam, hogy kijussak. A telefonja a kezében virított és már villant is a vaku.

- Te szemét! Szerinted akarok én erről képet? - Szabadultam végre ki és iramodtam egyből Hanna után, aki jóval gyorsabban haladt nálam, neki nem ragadt mindegy egyes lépésnél undorítóan cuppogva a földhöz a túracipője. Felix vigyorogva követett minket, örülök, hogy neki is tetszett a helyzet.

Pár perces üldözés után Hanna hirtelen megállt, én pedig diadalittasan kikaptam a kezéből a telefont . Épp nyújtottam volna ki a nyelvemet rá, amikor megláttam hol álltunk meg. Kiértünk az erdőből és a hatalmas dombról ráláttunk az egész városra.

- Az ott a házunk? - mutattam az egyik apró pontnak látszó házra és közben arcomat Fex felé fordítottam.

- Előfordulhat. Na lányok itt egy kép? - hátrált pár lépést Felix, miután kivette a kezemből Hanna telefonját.

×

Hiába jöttünk lefele már az erdőben, mintha dupla olyan hosszú lett volna az út. A gödörrel való találkozásomat a cipőmön kívül a zoknim is megviselte, s minden lépésnél fintorokat vágtam, ahogy a lábujjaim között cikázott a sáros víz. Igyekeztem volna minél hamarabb hazaérni, de Fex és Hanna csak fáradtan kullogtak utánam.

A városban már több kíváncsi szempár utánunk fordult. Némelyik ember mosolyogva vette tudomásul, hogy a nadrágomon két szárán hatalmas barna folt éktelenkedik. Nagyon remélem, hogy ezt nem lehet úgy félreérteni.

- Ha hazaértünk, enyém a fürdő - jelentettem ki hátrafordulva.

- Ahogy gondolod Mish. Én úgyis inkább éhes vagyok, mint koszos - vigyorgott rám Felix. Hanna egyetértően bólogatott mellette, fürdés után kikérdezés vár rájuk. De jobb nem mondani nekik, a végén még elmenekülnek a faggatás elől.

Az ajtót sietve nyitottam ki és lábujjhegyen lépkedve mentem keresztül a nappalin fel az emeletre tiszta ruháért. Sietve fürödtem le, hogy minél hamarabb beszélgethessek a barátnőmmel. Annyira furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Megújultan léptem ki a fürdőből, tekintetem az ágyon heverő világító telefonra esett. Az ágyra ugorva kaptam a kezeim közé a mobilt, ami hűen jelezte nekem, hogy új dolgok történtek.

A képre, amit Fex készített rólunk a dombon és amit én lelkesen felraktam, jött egy újabb lelkes kedvelő ember. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy a nate_nwood112 nicknév vidáman köszön ismét szembe velem az oldalon.

Rámentem az ő profiljára, de semmilyen személyes kép nem volt, csakis gyönyörű tájképek és még annál is szebb elkapott pillanatok a természetről. Valamit nagyon tud az biztos, teljesen letaglóztak a képek.

- Misha! Gyere, mert kihűl a kaja - kiabált fel Hanna. Remek, együtt kajálunk. Mindent kiszedek belőlük. Kicsit sajnáltam, hogy Vivianne annyira lefoglalt - vagy lehet inkább a túl sok martini -, hogy nem tudtam odafigyelni Fexékre. Mert valami biztosan történt, csak nem mondják el. Pedig, ha tudnák, hogy én örülnék a legjobban, ha végre összejönnének.

- Itt is vagyok - libbentem be a konyhába és ültem le a megszokott helyemre. - Ide a kajával - vigyorogtam rájuk - És a szaftos pletykákkal.

Hanna lefagyott teljesen, és Fex volt az, aki megtudott szólalni. - Milyen szaftos pletykák?

- Hát hogy mi volt tegnap este - kezdtem magyarázni, de két ál-értetlen arcot kaptam válaszul - Amikor Vivivel otthagytunk titeket, utána alig láttunk titeket külön. És nagyon meghitten beszélgettetek meg minden.

- Csak szimplán beszélgettünk - szólalt meg Hanna és közben bizalmas pillantást váltott a bátyjámmal. Ott ültünk hárman az asztalnál, és én próbáltam mindkét kihallgatott félre csúnyán nézni egyszerre, de nem sikerült.

- Ugyan már! Amióta ismered a bátyjámat, bele vagy zúgva. Te meg - fordultam Felix felé -, próbálod tagadni, de nagyon is bejön neked Hanna. Nem hiszem el, hogy ennyit szenvedtek.

- Ez ennyire nyilvánvaló volt? - lepődött meg Hanna, mire elégedetten bólintottam.

- A szüleink is már mióta azt várják, hogy össze jöjjetek. De ti nem. Ti bénáztok. És én ezért most elmegyek a pékségbe, megnézem Petert. Egy óra múlva jövök, ha addig nem lesztek turbékoló szerelmes pár, kiborulok. Értve vagyok?

- Igen - vigyorogtak rám mindketten.

- Na akkor mentem - dugtam bele a telefont a zsebembe és álltam fel az asztaltól.

- Nem eszel? - érdeklődött utánam Felix, mikor már a nappaliban jártam.

- Nem, majd nézek valamit a pékségben. Legyetek jók, nagynéni azért még nem akarok lenni - intettem be a konyhába, majd kiléptem az ajtón.

Közlemény

Halihó!

Ne haragudjatok, hogy múlt hét pénteken nem jött rész, de Németországba utaztam, és most itt vagyok szeptemberig :) Kicsit nehézkesebben tudok most írni, de megpróbálok még ezen a héten hozni egyet! :)

Csók: Pinkie

III.

Hali! :) Bocsi, hogy nem tegnap hoztam, de előszülinapi bulit tartottam :)) De most itt van az új fejezet! :)

Szerencsére gyorsan eltelt a hét. És már a vonat-pályaudvarra mentem ki Hannaért. Fürkészve néztem a leszálló tömeget, de csak nem szúrtam ki a barátnőmet.

- Kit nézünk ennyire? - szólalt meg mellettem egy hang. Lassan kapcsolva fordultam oda, és sikítottam fel Hanna láttán.

- Jaj, te idióta - ölelgettem meg, nem törődve azzal, hogy a táskája a földre pottyant. Onnan lejjebb már úgy sem esik. - Hiányzott az a nagy fejed.

- Köszi, érzem ám, hogy szeretsz - nevetett fel barátnőm, aki legalább olyan szorosan ölelt engem, mint én őt. - Amúgy te is hiányoztál.

Miután kiölelgettük egymást, sikeresen feltűnt mindkettőnknek, hogy teljesen hülyének néztek minket a pályaudvaron, így úgy döntöttünk, jobb ha eltűnünk minél hamarabb.

Az út visszafele sokkal szórakoztatóbb volt Hanna társaságában, hiányzott, pedig tényleg csak pár napja nem láttam. Csak más volt azért, hogy egy városban laktunk és percek alatt ott voltunk a másiknál, hogyha úgy volt kedvük. De csak megszokjuk majd ezt a helyzetet is.

- Szóval akkor beleesett csak úgy? - kérdezett vissza Hanna, miután elmeséltem az új telefonom történetét.

- Hát igen, lehajoltam és belepottyant - feleltem nagyot sóhajtva. Hannából kitört a nevetés, amit nem tudtam hová tenni. Vagyis azt nem, ahogy nevet. Mert viccesnek vicces, de ennyire nem. Így érdeklődve figyeltem a barátnőmet, akinek meg kellett állnia megkapaszkodni az út menti korlátba.

- De... várj - mondta, miközben próbálta összeszedni magát, de újra és újra kitört belőle a nevetés -, előtte vagy utána esett bele?

- Hogy érted?

- Hát mielőtt pisiltél vagy már érted..utána? - Hanna már nagyjából lecsillapodott, de mikor látta rajtam, hogy leesett a kérdése, nem bírta visszatartani.

- Nem vagy normális - jelentettem ki neki, miután megbírtam szólalni a nevetéstől.

- Ezért vagyok a te legjobb barátnőd - nyújtotta ki rám a nyelvét, majd lazán neki támaszkodva a korlátra nézett rám - Nem válaszoltál a kérdésre.

- Nem is fogok - vágtam rá egyből, mire elkezdte húzogatni a szemöldökét - Még előtte ejtettem bele - adtam végül meg magam.

- Még szerencse - kacagott fel újra - Úgy megnéztem volna, ha utána kellett volna kihalásznod.

- Nagyon vicces kedvedben vagy ma Kreisher - löktem meg játékosan - Amúgy ha így haladunk sose érünk haza.

És milyen igazam lett. Amennyire jobb szórakozás volt az út, annyival is lassabban tettük meg. Már az utcasarkon jártunk, amikor Felix felhívott, hogy hol is vagyunk. Megnyugtattam, hogy nemsokára számíthat egy bombatámadásra az érkezésünkkel.

Mikor megérkeztünk hatalmas csend fogadott a házban. Hannával egyből összenéztünk, nem valószínű, hogy Felix lelépett volna itthonról. Csendben lépkedtünk el a nappaliig, jeleztem Hannának, hogy maradjon, míg én belopakodtam a konyhába. Felix sarka kilógott a pult mögül. Egy hatalmas kiáltással rávetettem magam, mire ő kiterült és Hanna is bejött a konyhába.

- Úgy látom az értelmi szintetek nem változott - jegyezte meg a barátnőm az ajtófélfának dőlve.

- Oh, Hanna - lökött le magáról Fex. Ennyit rólam - Szia... Jó, hogy itt vagy.

Annyira szerencsétlenül állnak egymással szemben, hogy az már hihetetlen. Végül egy béna ölelést összedobtak, amin muszáj volt mosolyognom.

- Mi ez az idétlen vigyor az arcodon? - fordult felém Felix. Úgy szerettem volna benyögni valami beszólást a bénaságukra, de csak nem tettem.

- Nem olyan idétlen, mint a te arckifejezésed - vágtam vissza.

- Amúgy mit akartok csinálni? - terelte el a témát Felix.

- Úgy gondoltuk megnézünk egy filmet, és utána majd alakul a dolog - felelte Hanna, mire Felix felnevetett.

- Tehát kivagyok száműzve a nappaliból, mert valami csöpögős filmet néztek. Jó értem én - vigyorgott még mindig.

- Pontosan eltaláltad a dolgot - mondtam Felixnek.

×

Hannával elmélyülten néztük Channing Tatum meztelen felsőtestét.

- El kéne indítani a filmet - jegyezte meg a barátnőm.

- Lehet - motyogtam, de továbbra is a leállított filmet bámultam - De hát olyan jól néz ki.

- Tudom - mondta Hanna - Mit szólnál, ha elmennénk valahova bulizni és innen folytatnánk majd a filmet?

- Benne vagyok - pattantam fel egyből. - Szólok Felixnek is.

- Azt akarod, hogy jöjjön ő is? - kérdezte egyből.

- Te akarod azt Kreisher - kacsintottam rá, majd egy utolsó pillantást megengedtem magamnak Channing kockás hasára, és mentem is Fex szobája felé. Hanna felháborodva jött utánam, de megtorpant, amikor elértük a szobaajtót. De gonosz vigyoromat látva erőt kapott, így berontottunk a szobába és egyszerre ugrottunk rá az ágyon heverésző Felixre.

- Ti mit csináltok? - kukucskált ki alólunk Fex. - Meguntátok a filmezést?

- Aha - feleltünk szinte egyszerre Hannával, miközben mindketten kényelmes pozíciót kerestünk. Felix néhai nyögése tudatta velünk, hogy attól mert nekünk kényelmes, neki lehet nem.

- Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk valahova bulizni. Mit szólsz? - kérdeztem meg végül.

- Benne vagyok, de akkor kezdjetek el készülni. Ismerlek titeket, és két óra alatt se lesztek kész.

- Mond valamit a srác, de olyan kényelmes most, nem? - nézett rám vigyorogva Hanna. Felix hirtelen megfordult és így leborultunk róla mindketten, ő pedig kihasználva a helyzetet eszeveszetten csikizni kezdett mindkettőnket.

- Jó, megyünk inkább készülődni - kapkodta a levegőt Hanna. Ez volt a hadicselünk, míg Fex figyelte mit mond a barátnőm, addig odakúsztam a párnájához. Felkaptam az említett tárgyat és elkezdtem vele püfölni.

- Oké, megadtam magam. Ti győztetek - adta fel Felix. Teljesen ki volt terülve az ágyon, mi pedig győzelemittas arccal tekintettünk le rá.

- Nos, akkor megyünk készülődni - jelentettem ki, majd otthagytuk Felixet és kisurrantunk gyorsan a szobából.

×

Az ágyamon hasaltam, miközben Hanna a haját göndörítette be. Én már kész voltam egy negyedórája és már csak a barátnőm hajának elkészülésére vártam.

- Hallod - kérdeztem tőle, s közben a telefonommal szórakoztam - mi azaz instagram?

- Hát olyan bigyó. Van neked? - ült le mellém az ágyra.

- Az ikon itt van - böktem rá a képernyőre. - Na szóval mi is ez?

- Képeket lehet megosztani, és akkor lájkolni meg hozzászólni... Ilyenek.

- Ja, értem. Neked akkor van? - kérdeztem, mire csak bólintott, majd visszament a tükör elé a haját megcsinálni.

Úgy gondoltam bajom nem lesz, rámentem az ikonra, ahol egyből feljött a regisztrációs űrlap.

Megadtam az email címem, egy felhasználó nevet és a jelszót. A profilkép ráér holnap is.

És már elém is tárult az alkalmazás főoldala.

- Nézd, - toltam Hanna orra elé a telefont - most mit csináljak?

- Megkeressük a facebook-os barátaidat, akiknek van instagramjuk - jelentette ki és meg is csinálta nekem. Egyből követtem vagy húsz embert. Haladunk. Visszakaptam a telefonomat és a képek között kezdtem el böngészni. Néhánynál elakadt a lélegzetem, és muszáj volt beszívecskéznem.

Annyira elszórakoztam a képnézegetéssel, hogy már csak azt vettem észre, hogy Hanna készen áll előttem.

- Mehetünk? - vigyorgott rám, mire csak bólogattam, de nem nagyon néztem fel a telefonból.

- Kész vagytok már? - lépett be a szobámba egy igencsak türelmetlen Felix.

- Naná - pattantam fel, és álltam Hanna mellé. Felix végignézett mindkettőnkön.

- Csinos - jegyezte meg, majd ki is ment a szobából.

A táskámba süllyesztettem a telefonom, majd Hannába belekarolva indultunk Fex után, aki már hívott is egy taxit. Mint kiderült, Felix kedvenc szórakozóhelyébe megyünk, ami a város túlsó felén van, így bőven eluntuk magunkat az úton.

A nagy csendet a telefonom csipogása zavart meg, nagy nehezen sikerült kihalásznom a táska aljáról. Mosolyogva raktam vissza, miután megnéztem, hogy Hanna visszakövetett engem. Felnéztem rá, majd rám kacsintott. Nem normális, vigyorodtam el magamban.

Röpke háromnegyed óra alatt odaértünk, de legalább jól nézett ki a hely.

Felixet már törzstagként kezelték és meglepődtek, hogy a húgát is hozta. Hannát csak háromszor hozták zavarba azzal, hogy Fex barátnőjének nézték, aminek azért titkon tuti örült.

Mind a hárman egyből a pulthoz mentünk, ahol rendeltünk, majd Hannát egyből húztam is a tánctérre. Azért követtem a szememmel Felixet, - hogy tudjam hol van - egy nagyobb társasághoz ült le az egyik csendesebb sarokban.

Miután jó pár számot végigtáncoltunk, ismét meglátogattuk a pultot, majd az italokkal együtt úgy gondoltuk leülünk Felixékhez.

- Csak nem személyesen Felix kishúga? - nézett rám az egyik lány, mire én bólogattam. Megpaskolta a mellette lévő helyet, hogy üljek le. - Én Vivianne vagyok.

- Misha - mutatkoztam be én is - Ő pedig a barátnőm Hanna.

Mint kiderült Vivianne pont olyan, mint Hanna meg én, így nagyon könnyen összebarátkoztunk.

Néha-néha leléptünk hárman, hogy élvezzük a zenét, de többnyire mi is ott maradtunk és nevetgéltünk a társasággal. Mindig is tudtam, hogy Felixnek jófej haverjai vannak, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hasfájást okoznak a sok nevetéstől.

Használatba vettük a telefont is és jó pár képet készítettünk, amikért úgy kellett harcolni, hogy ne töröljék ki azok, akik épp nem a legfényesebben néznek ki a képen.

- Jaj ne már ez tök jó lett - mondta Hanna, miután Vivianne a harmadik közös képünket törölte ki.

- Dehogy lett jó, rólatok tökéletes. De rólam borzalmas lett. Mennyivel könnyebb lenne, ha olyan jól néznék ki, mint ti - sóhajtozott Vivi, mire Hanna gúnyosan felhorkantott.

- Ha jól néznénk ki, akkor azaz idióta rég észrevett volna - mutatott a tömeg felé a fejével Hanna, mire én elkezdtem kuncogni. Pontosan tudtam kire céloz.

- Melyik idióta? - érdeklődött Vivi közelebb húzódva hozzánk, Hanna pedig bánatosan közölte a bátyjám nevét. Mire Vivi is és én is felsikkantottunk.

- Mi ez a sikítozás lányok? - jött vissza hozzánk Fex pohárral a kezében. Hanna zavartan nézett rá és a hajával kezdett el szórakozni, mire mi egymásra vigyorogtunk Vivivel.

- Épp azt terveztük Mishával, hogy megyünk táncolni - jelentette ki az újdonsült barátnőm és már mentünk is otthagyva Hannát és Felixet.

II.

Alig vártam, hogy végre munkába állhassak. Szörnyen nehezen bírtam ki az az egy nap várakozást, amire rásegített, hogy Felixnek szabadnapja volt és boldogított. Szerintem mindketten gazdagodtunk pár lila és zöld folttal.

- Elmentem - kiabáltam Felixnek, miközben már a cipőmet vettem és indultam volna dolgozni.

- Okés, vigyázz magadra - lépett az előszobába Fex - Ne rúgasd ki magad már ma!

- Kösz a biztatást - mondtam neki, majd egy puszi után elindultam.

Vidáman lépkedtem el az üzletig, ahol mosolyogva köszöntöttem a már bent lévő Petert.

- Nocsak, az új munkaerő egész pontos - jegyezte meg mosolyogva. Mivel nem volt most bent vevő, megmutatta az öltözőt, ahol megkaptam a sapkámat és a kötényemet. Kicsit hosszabb volt a kelleténél, de mosolyogva illegettem magam benne. Míg Peter rá nem nyomta a fejemre a sapit. Megnézve magam a tükörben, elkapott a nevetés. Nagyon viccesen néztem ki, nem fair, hogy Peter-ön és Lenán is jobban állt az egész munkaruházat.

- Csinos vagy ám így - nevetett velem együtt Peter - Na gyere, megmutatom mit, hogy csinálj az üzletben.

Pár perces gyorstalpalón vettem részt, majd jött is az első vevő. Peter a sarokba húzódva noszogatott a szemeivel, hogy szolgáljam ki én a hölgyet.

- Jó reggelt, Hölgyem! Adhatok valamit? - fordultam felé idegesen. A néni biztosan látta rajtam, hogy izgulok, mert kedvesen elmosolyodott.

- Ez az első napod Kedveském? - kérdezte vidáman, mire kiengedve a levegőt mosolyogva bólintottam. - Ne izgulj ennyire, felesleges. Amúgy három darab kakaóscsigát és öt darab kiflit.

Kiszolgáltam, ő pedig fizetett, majd ki is lépett az üzletből. Nagyot sóhajtva ültem le Peter mellé.

- Huh, izgi volt - mondtam neki vigyorogva. A legelső munkahelyemen is ezt csináltam először. Mindig izgultam, majd rájöttem, hogy nincs miért. Általában kedvesek a vásárlók.

- Azt látom - lökött meg - Csoda, hogy nem haltál meg szívinfarktusba. Idáig hallottam, hogy ver a szíved.

- Olyan gonosz vagy - löktem vissza, mire sikeresen leesett a székről. - Ügyes vagy - nevettem rajta.

Gyorsan letelt a műszakunk, és megint csak Lena váltott minket, akivel tudtam most néhány szót váltani, amíg levettem a kötényem. Peter türelmesen várt rám, megígértem neki, hogy megint beülünk inni valamit.

- Egy pillanat és kész vagyok, csak mosdóba kell mennem - szóltam ki neki. Tényleg próbáltam gyors lenni, aminek megvolt az ára. Ahogy hajoltam le, a telefonom kicsússzant a zsebemből és bele is pottyant a vízbe. Magamban morogva szitkozódtam, és próbáltam kihalászni a kütyüt.

Alaposan megtöröltem, majd visszasüllyesztettem a zsebembe a már használhatatlanná vált készüléket.

- Na hol voltál ennyi ideig? - kérdezte Peter, mikor végre kijöttem.

- Beleejtettem a vécébe a mobilom - motyogtam, mire kirobbant belőle a nevetés. - Nem vicces, most vennem kell egy újat.

- Ami lehetőleg ne olyan ősfon legyen, mint a régi - kotyogott közbe Lena is. Nem értem mi bajuk volt a telefonommal. Kicsi volt, és rózsaszín. Abszolút tökéletes telefonálásra.

- Majd én elmegyek vele telefont venni - vigyorgott Peter. Remek. Lesz valami ultramodern telefonom, amit nem tudok majd kezelni. Fex telefonját sem tudom használni.

- Most menjünk vagy máskor? - érdeklődött.

- Mehetünk most is - mosolyogtam rá, majd elbúcsúztunk Lenától és elindultunk.

Legyalogoltuk a lábunkat, mire találtuk egy szaküzletet. Peter lelkesen betolt az ajtón, majd elkezdte nézegetni a telefonokat, anélkül hogy figyelembe vette volna a hozzá intézett szavaimat.

Végül csak az árakat egyeztettük és meg is lett az új... nos, okostelefonom.

- Hogy tetszik? - kérdezte Peter, mikor már a bárban ültünk és ittuk az italainkat.

- Csinosnak csinos, de fogalmam sincs mit kezdjek vele - vigyorogtam rá idétlenül.

- Kapcsold be - nevetett a szerencsétlenségemen. - Majd segítek, ha elakadtál.

- Oké, akkor kapcsoljuk be - majd néztem rá - Hol kell?

Szinte az egész bár zengett Peter nevetésétől. Majd törölgetve könnyeit megmutatta a telefon oldalán lévő gombot. Hatalmas elégtétellel nyomtam meg, és néztem a képernyőt.

Egy ideig elszórakozgattunk a telefonnal, majd mivel ismét elfecséreltük az időt és másnap dolgozunk úgy döntöttünk haza indulunk.

×

- Hol voltál? - támadott le egyből Felix. - Vagy ötször hívtalak. És úgy tudom a műszakod lejárt három órája.

- Ne haragudj, de Peterrel beültünk megint inni valamit - mondtam neki, miközben levetettem magam a kanapéra. Felix pedig fölém tornyosult.

- Biztos nem akarsz te többet ettől a gyerektől? - kíváncsiskodott.

- Jaj, hagyj már - nevettem fel a képtelen ötletén - Nem akarok semmit tőle.

- Akkor miért nem vetted fel a telefont? - ült le mellém, már amennyire elfért mellettem.

- Oh, tényleg. Új telefonom van, a másikat belejtettem a vécébe - A reakció szinte teljesen ugyanaz volt, mint az üzletben. Köszönöm emberek az együttérzést!

- Olyan pancser vagy Mish - paskolta meg a vállamat. - Na mutasd a mobilt.

Rámutattam a táskámra, hogy halássza ki belőle. Felix boldogan csapott le rá, és csak az idegesítő pityegést hallottam, ahogy nyomkodja. Nem sikerült még megoldanom a pityegési problémát. Küzdök vele erősen.

- Nem lehetne valahogy ezt a hangot úgy kiiktatni? - érdeklődtem a bátyjámnál.

- De, mindjárt megcsinálom. Úgy jó lesz, ha csak az értesítéseknél csipog?

- Öhm, hát persze - vágtam rá. Nem értem milyen értesítés jönne. A laptopomon megértem.

Egy fél óra után visszakaptam az új kütyümet, amit kíváncsian forgattam még mindig a kezemben.

- Mondd csak miket raktál te erre a telefonra? - kérdeztem Felixtől, aki közben a konyhába ment valami nasiért.

- Hogy érted? - kérdezte teli szájjal. Majd leült egy zacskó chipsszel a kezében a fotelba.

- Hát itt ezek a kis ikonok - böktem rá.

- Majd felderíted, de szerintem tetszeni fog neked mindegyik - rakott egy újabb adag chips-et a szájába. - Amúgy beleírtam a számomat.

- Köszi, majd akkor fel kell anyáékat hívnom az új szám ügyében - motyogtam inkább csak magamnak. Miután kivégeztük azt az egy darab zacskót, elmentünk mindketten a szobánkba.

Egyből a laptopomhoz nyúltam, hogy végre kapcsolatba lépjek a Mönchengladbach-i világommal.

Első dolgom volt a skype-om ellenőrzése, de a legjobb barátnőm nem volt elérhető. Így maradtam a Facebooknál. Csak úgy felületesen átnéztem, de nem nagyon találtam semmi izgalmasat. Végül a lakhelyemet írtam csak át.

Már csuktam volna le a laptopot, amikor meghallottam a skype hívó jellegzetes hangját. Mosolyogva kattintottam rá a fogadásra.

- Mishaaa - húzta el Hanna az a betűt a nevemben - két napja nem hallottam felőled. Hogy gondolhatod ezt komolyan?

- Ne haragudj, de Felix mellett lehetetlen normálisan kipakolni, és az eltartott jó darabig. És közben munkát is kerestem.

- És találtál is? - kérdezte egyből.

- Igen, a sarki pékségben. Olyan aranyosak ott. Ma volt az első napom.

- Az remek. Itt most minden nagyon unalmas nélküled - motyogta halkan. Alig bírtam kivenni mit mond.

- Átugorhatnál valamelyik nap - vetettem fel az ötletet - Mondjuk most hétvégén. Csaphatnánk egy pizsibulit.

- Nálatok? Nem fogja zavarni a bátyjádat?

- Kit érdekel Felix? - kérdeztem nevetve, mire végre belőle is kicsikartam egy kisebb kuncogást. - Nem fogja zavarni amúgy. Bír téged.

- Tényleg? - lelkesült fel egyből Hanna, majd kicsit visszavett a magas hangneméből - Bír engem?

- Hát persze. Csak bírja a húga legjobb barátnőjét - feleltem neki. Magamban somolyogtam, ahogy meghallottam Hanna csalódott sóhaját. Évek óta próbálja tagadni előttem, hogy bejön neki Felix, kevés sikerrel.

- Oké, akkor megdumálom anyáékkal. Holnap megdoblak egy üzivel, hogy mit mondtak.

- Oh, várj. Új számom van - kaptam észbe.

- Miért is?

- Hosszú, majd elmesélem, ha itt leszel - mondtam. Nem akartam, hogy még egy kárörvendő nevetést halljak. Elég lesz majd a hétvégén. Lediktáltam neki a számomat, ő pedig megcsörgetett a telefonomon.

Beszélgettünk még egy negyed órát, majd Hannát kitúrta a tesója a gép elől, így elköszöntünk egymástól. Nagyon hiányzott, pedig tényleg csak három napja költöztem el. Alig várom a hétvégét. A szülei tuti biztosan igent mondanak.

- Fex - rontottam be a bátyjám szobájába. Felix már a takaró alatt volt begubózva és a szobában is tök sötét volt. Aludt a kis szentem. Nekifutásból ráugrottam, mire egy morgást kaptam válaszul.

- Mi van már? - kukucskált ki a takaró alól.

- Hétvégén jön át hozzánk Hanna - jelentettem ki nemes egyszerűen.

- Remek. Reggel nem ért volna rá? - mormogott tovább.

- Nem - feleltem elgondolkozva.

- Jó, akkor menj aludni. Jó éjt - hessegetett arrébb.

- Felix - kezdtem újra, mire egy kérdő hangsúlyú hümmögést kaptam, majd folytattam a mondatom - Aludhatok itt?

Nem válaszolt, hanem csak felemelte a takarót, ami alá mosolyogva bújtam be.  

I.

Hello! :)

Péntek van, és itt az első rész! :) A következő valószínűleg jövőhét pénteken jön! :)

Csók: Pinkie

- Az utolsó doboz - nyögte fáradtan a bátyjám, miközben ledobta a földre a dobozt.

- Hé, mi van, ha törékeny? - néztem rá csúnyán.

- Akkor nem lenne ráírva, hogy ruhák - nyújtotta ki a nyelvét Felix, mire lendületből ráugrottam. Felix a hirtelen jött támadástól elvesztette egyensúlyát és kiterült a nappali közepén velem együtt.

- Örülök, hogy ideköltöztél Mish - nyomott egy puszit a fejemre.

- Én is - vigyorogtam rá - Hiányzott már az a nagy feneked.

- Tudod mikor mutatom melyik lesz a szobád - vigyorgott - Itt alszol majd a kanapén.

- Elfelejted, hogy már megmutattad - nevettem fel gyerekességén. Hiába volt Felix három évvel idősebb nálam, nem nagyon mutatkozott meg az érettsége. Talán annyiban, hogy volt annyira önálló, hogy elköltözött otthonról és vett egy házat Düsseldorfban, amit most velem oszt meg.

Úgy gondoltam ideje kilépnem a már megszokott családi fészekből és a saját magam lábára állni.

Felix, amikor megtudta, hogy szeretnék otthonról elmenni, egyből felajánlotta nekem, hogy jöjjek ide hozzá. Én pedig kapva-kaptam a lehetőségen. Már csak azért is, mert ritkán látom a bátyjám.

- Amúgy ott a sarki pékségnél még mindig keresnek eladót? - tápászkodtam fel a földről.

- Nem tudom - felelte Felix még mindig a földön fekve - Mert? Elakarsz menni dolgozni?

-Hát persze, azt hitted, hogy itt fogok lógni a nyakadon?

- Bevallom, igen. Kicsi vagy még te ahhoz, hogy dolgozz - vigyorgott rám.

- Húsz éves vagyok. Jó, hogy akarok magammal mit kezdeni - magyaráztam, mire Felix hirtelen felkelt és magához ölelt.

- De te akkor is a pici húgom vagy, aki maradjon otthon és barbie-zzon - mosolygott idétlenül. Imádom Felixet.

×

- Misha Windelshoff vagyok, és az állásra jelentkeznék - álltam meg a pékségben a pult előtt. Egy kedves idős nő mosolyogva rázott velem kezet és intett, hogy kövessem. Elsétáltam az egyik eladó mellett, aki kedvesen mosolygott rám. Barátságos helynek tűnik, igazán el tudnám itt magam képzelni.

- Nos, kedveském, volt már hasonló munkahelyed? Vagy eladói tapasztalatod? - kérdezte, miközben továbbra is sétáltunk.

- Igen, még régebben dolgoztam egy hasonló pékségben Mönchengladbach-ban, bár az csak nyári diákmunka volt - feleltem és próbáltam tartani vele a tempót. Megmutatta hátul a raktárat és a fontosabb dolgokat. Úgy érzem, hogy ez már az én munkám.

- Értelek, azt hiszem akkor kezdhetnél is két nap múlva. A többiek majd elmondanak mindent, amit tudnod kell.

- Rendben, köszönöm szépen - mosolyogtam rá, majd visszaindultam a bolti részhez, míg Hella - a már főnökasszonyom - elment az irodában.

- Munkatársak leszünk? - kérdezte vigyorogva az eladó srác, mikor kiléptem az ajtón.

- Nagyon úgy néz ki - mosolyodtam el - Misha vagyok amúgy.

- Én Peter Lehmann - ölelt meg lelkesen. Tényleg nagyon barátságos itt mindenki. Alig várom, hogy elkezdhessem majd a munkát.

- És mikor végzel Peter? - érdeklődtem.

- Hát igazából mindjárt, csak azt várom, hogy befusson Lena, a délutáni műszakos.

- És eljönnél velem meginni valamit? - Peter reakciója igazán vicces volt, épp egy zacskót szeretett volna letépni, de a kérdésemtől lerántotta majdnem az összeset. Felnevettem, mire szúrós tekintettel nézett rám.

- Nem ér kinevetni - mondta, de a végére elmosolyodott. - Amúgy elmehetünk, persze. Itt a környéken van egy nagyon jó bár.

- Remek, akkor még fel is fedezem a területet.

- Most költöztél ide? - érdeklődött Peter, miközben levette magáról a kötényét és a sapkáját.

- Aha, most a bátyjámnál lakom, pont ebben az utcában - magyaráztam, közben Peter pedig eltűnt az egyik ajtó mögött. Minden bizonnyal az öltöző lehetett, mivel pár perccel később átöltözve jött ki.

- Na, megjött Lena is - mosolyodott el, és mutatott a bejárati ajtóra. Egy szőke hajú lány lépett be az üzletbe és üdvözölt minket.

- Lena, ő itt - mutatott eközben Peter rám - az új munkatársunk Misha. Misha, ő pedig Lena.

- Szia - köszöntünk szinte egyszerre, amire mindketten elvigyorodtunk. Nem lesz itt gond a munkatársakkal. Majd Peterrel elindultunk, miután elköszöntünk Lenától.

- Hány éves is vagy? - kérdezte Peter, miközben egymás mellett sétáltunk.

- Húsz vagyok, és te?

- Te vén róka - nevetett fel - Én amúgy tizenkilenc.

- Hú, de sokkal öregebb vagyok - nevettem el magam.

- Bizony ám, van köztünk már egy generációs különbség - folytatta Peter vigyorogva. - Amúgy itt vagyunk - mutatott jobbra, én pedig megcsodáltam kívülről a helyet.

- Nézegeted még vagy bemegyünk? - kérdezte élcelődve, mire elindultam befele, de még hallottam, ahogy Peter motyog: - Ezek az öregek...

- Hallottam ám - fordultam vissza, hogy hatalmas vigyorral az arcomon mellkason bökjem.

- Legalább a hallásod még jó - ültünk le az egyik asztalhoz. A pincér egyből ott termett mellettünk és felvette mindkettőnk rendelését.

- És neked van testvéred? - érdeklődtem, miközben a szalvétámmal játszadoztam.

- Igen, van két nővérem. Mindkettejüknek már van családja - mesélte vidáman Peter. - Valamelyik nap látogattak mindannyian haza. Anyáék nagyon örültek - folytatta tovább, én pedig figyelmesen hallgattam.

- Oh, nézd - kiáltottam fel a történet végén - hajtogattam egy kutyát!

Majd felemeltem a szalvétából lett kutyát és Peter orra elé nyomtam.

- Na csini? - kérdeztem vigyorogva. Mire Peter kuncogva visszakérdezett.

- Ez egy kutya? - kuncogott továbbra is a teremtményemen.

- Igen, ez az - mondtam durcásan. Majd csak Peter hangos kacagását hallottam, mikor alábbhagyott a nevetése, elvette tőlem a kutyát és a zsebéből előhalászott egy tollat. Nem szólt semmit, csak rajzolgatott, amit én csendben figyeltem.

- Na így talán, mondom talán, hasonlít egy kutyára - tolta elém a szalvétát. Megrajzolta a kutya szemét, száját, orrát. Rajzolt még neki kis bajszot is és a fülére foltokat.

- Nem gondolod, hogy ilyeneket kéne adnunk a pékárukhoz? - kérdeztem tőle nevetve. Neki legalább annyi rajztehetsége volt, mint nekem hajtogatási.

- Majd mondom is Hellának a remek ötletedet - vigyorgott továbbra is.

Peterrel repült az idő, már azon kaptam magam, hogy besötétedett. Sietve elbúcsúztam tőle, miután telefonszámot cseréltünk, és indultam haza.

×

- Na milyen volt Mish? Mi történt? - kérdezte a bátyám, amint betettem a lábamat a lakásba. Meg se várta, hogy esetleg leüljek, vagy bármiféle módon kényelembe helyezzem magam, letámadt az ajtóban.

- Semmi sem történt Felix - toltam el magam elől, hogy letudjam venni a már kényelmetlenné vált cipőmet.

- Mi az, hogy semmi? Nem vettek fel? Elbeszélgessek velük? - kérdezgetett össze-vissza. Látva arckifejezést, elkapott a nevetés.

- Felvettek, Fex. Csak örülnék, ha arrébb tolnád a segged az aurámból. Még haza se jöttem, de már zaklatsz - mosolyogtam rá, mire végre arrébb ment.

- Kérsz valami kaját? - kiabált már a konyhából. Helyeslő válaszom után vidáman dudorászva tevékenykedett ott kint. Csatlakoztam hozzá, hátha tudok segíteni, de rám parancsolt, hogy csak üljek le.

- Amúgy nagyon aranyosak a pékségnél. A főnök is normális - csacsogtam neki vidáman, miközben körülöttem sertepertélt.

- És a munkatársak? - fordult oda Felix, fél percig abbahagyva a főzést.

- Ők is rendesek, az egyikkel megnéztem itt a környéken egy bárt.

- És fiú? - húzta össze a szemöldökét Fex. Nem hiszem el, hogy még most is zavarja, ha fiú ismerőseim vannak.

- Igen az. Peternek hívják, és nagyon aranyos és még jól is néz ki... - mondtam neki vidáman, hogy húzzam az agyát.

- Most tényleg? - kétkedve nézett rám.

- Tényleg Peternek hívják, de ennyi. És abszolút jófej - fejtettem ki végül.

- De nem akarsz tőle semmit, igaz?

- Basszus, Felix. Ma ismertem meg - nevettem fel. Olyan kis édes tud lenni Felix, de néha olyan hülyeségeket tud kérdezni.

- Jó, de sose lehet tudni. Amúgy lehet újra elkéne járnom konditerembe - mondta eltűnődve.

- Miért is?

- Hát ha összejönnél valakivel, és neadjisten megbántana, megtudjam verni - mondta olyan egyszerűen, mintha ez természetes lenne. Nevetve felálltam és mosolyogva odabújtam hozzá.

- Olyan idióta vagy - nyomtam egy puszit az arcára. - Na amúgy hogy áll a kaja?

- Már kész is - vigyorgott büszke fejjel - Tudom, hogy anya szerint nem ehetnénk a kanapén. De hát nincs itt, nem?

- Nincs itt, igaz - vigyorogtam rá. A kanapén való evés nálunk olyan ritka volt, mint a fehér holló. Anya elvárta tőlünk, hogy mindig asztalnál együnk. Kész megváltás, hogy ideköltöztem.

Beültünk mindketten a tv elé és elkezdtünk enni.

- Hallod, Fex, muszáj ezt az ocsmányságot néznünk? - kérdeztem teliszájjal, miközben a villámmal a tv-re böktem.

- Igen, ez egy érdekes műsor.

- De elmegy tőle az étvágyam - mondtam tovább, mire felsóhajtott és a kezébe vette a távirányítót. - Na ez jó?

Megállt valami mesecsatornánál és vigyorogva rám nézett.

- Nem vagyok gyerek Felix - mutattam rá a tv-re, majd miután jobban megnéztem rájöttem, hogy mi megy benne. - Bár kivételesen maradhat, szeretem ezt a mesét.

- Méghogy nem vagy gyerek - sóhajtott fel mellettem, mire megdobtam egy kis darab kenyérrel.

- Nesze neked - vigyorogtam szélesen, amiért kaptam én is egy adagot. - Na nehogy elkezdjük dobálózni. Nem fogok utána takarítani.

- Jó, de csak a takarítás miatt - helyeselt Felix. Azt a lusta mindenit neki!

Kaja után mindketten elvonultunk a szobánkba aludni. Fura itt lenni, és mennyire fura lesz az új ágyamban aludni! Vigyorogva dőltem bele az ágyba és szinte azon nyomban el is nyomott az álom.

Prológus

Heyho! :)

Nos, nem bírtam tovább. Így felteszem most a prológust :)

Remélem elnyeri tetszéseteket! 

Az első fejezet viszont változatlanul pénteken jön :)

 Kellemes Olvasást! :)

Idegesen jártattam a szemem a hatalmas tömegen. De sehol nem találtam a keresett személyt. Lehet, hogy jobb is. Nem is értem, hogy mehettem bele ebbe az egészbe, kész őrültség. Újabb tömeghullám érkezett, és idegességem egyre nőtt, ahogy a furábbnál furább emberek haladtak el mellettem. A táskámat magamhoz szorítottam minél jobban, néhány ember sietve nekem jött és gyorsan szabadkozva tovább álltak.

A ruhámat szűknek éreztem, mintha összement volna rajtam. Összepréselte a tüdőmet, és szorított. Rettentően izgultam. Vajon milyen lesz?

Egyáltalán normális? Vagy esetleg egy sorozatgyilkos, aki így szedi fel áldozatait? Ahogy ebbe belegondoltam kirázott a hideg. Nem igazán szeretném, ha ennyire nem lennék jó ember ismerő.

Kedvesnek tűnt, nem egy elmebetegnek. Hanna is megmondta. Hanna szerint Felix is megengedné, hogy itt legyek. Szerintem pedig jobb, hogy nem tud róla. Kinyírna.

Bár most meg lehet, hogy más fog. Elképzeltem, hogy tuszkolna be egy autóba, kötözné össze a kezeim. Csak nem tesz ilyet egy kedves angol fiú.

Már ha kedves angol fiú... Lehet angol... Egy gyilkos angol. Úgyis olyan furák...

És mindig furából lesz a gyilkos. Vagy nem?

- Ne haragudjon - kért bocsánatot egy fiatal srác, miután nekem jött. Riadtan néztem utána. Nem hiszem, hogy ő lett volna. Azt mondta, hogy kék ing lesz rajta... és lesz nála valami. Talán virágot mondott? Lehet virágnak becézi a fegyverét?

Najó, Misha, állj le. Így csak felpörgeted magad, minden rendben lesz vele. Bár az már világossá vált, hogy nem a legpontosabb ember. Öt perce itt kéne lennie. Ez mondjuk még nem a világ vége.

De lehet, hogy felültetett. Vagy meglátott és nem akart mégsem idejönni.

Újabb tömeghullám.

És az a pasi, aki már jó ideje néz a sarokból, elkezdett közeledni. Jézusom! Lehet, hogy ő az!

Körbenéztem, hátha van a közelben egy erős férfi, akinek kiabálhatok majd. Közben ő egyre közelebb jött. Már láttam a szüleim, Felix és Hanna gyászos arcát a sírom felett.

Nem mozdultam meg, miközben ő közeledett. Féltem megmozdulni. Igazából azon gondolkodtam, hogyan fog megölni. Nem ilyen véget szántam magamnak. A férfi végül odaért mellém, de tovább is állt. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyot sóhajtva úgy döntöttem nem kockáztatom szerény kis életem, és elindultam.

- Misha - hallottam meg a nevem magam mögül. Hirtelen fordultam meg és csapódtam neki egy mellkasnak. Amit kék ing takart. Lenéztem a kezére, ott volt egy apró szál virág.

Óvatosan felemeltem a fejemet. Nem hittem el, amit láttam.

Nyitás

A blog július 19-én nyit ki!

Prológus: július 18.