IV.

Halihó! Szóval egy hónap késéssel, de itt az új fejezet! :)

Remélem azért megér egy pár kommentet! :)

Kellemes Olvasást!

Az eddig mindent körülölelő csendet megzavarta egy idegesítő hang. Morogva emeltem fel a fejem a párnáról, hogy körülnézhessek. A telefonom kijelzője világított az elsötétített szobában. Hunyorogva a kezembe vettem, hogy megnézzem.

- Az istenit már ennek a hülye programnak - morgolódtam hangosan. Kikeltem az ágyból, belebújtam a mamuszba és sikeresen lecsoszogtam a nappaliba. Szerencsémre Hanna ott volt, ahol hagytam. A kanapén aludva. Tegnap este, ha akartam se tudtam volna felrángatni a szobámig.

- Hanna - böktem oldalba a barátnőmet - Hanna.

- Mi van már? - fordult felém morogva. A haja össze-vissza állt és a szemfestéke is elmosódott. Valószínűleg én is ugyanígy nézek ki, de nem akarok belegondolni. Egész jól sikerült az este.

Bár Hannát ki kell faggatnom még Fexről.

- Van nekünk Nathaniel nevű ismerősünk, aki angol? - mondtam neki lassan és érthetően, hogy biztos felfogja.

- Nincsen, de ha jó pasi, akkor lehetne - vigyorodott el, s felült a kanapén. - Szétszakad a fejem.

- Várj, hozok gyógyszert - pattantam fel, és mentem is már a konyhába. Az apró méretű konyha minden egyes szegletét át kellett kutatnom, míg meg nem találtam az egyik felső polcon. Imádom a kora reggeli tornákat.

- Tessék - nyújtottam át a barátnőmnek, aki addigra megtalálta a távirányítót és bekapcsolta a tévét.

- Amúgy miért kérdezted, hogy ismerek-e olyan srácot? - kérdezte, miközben ujjaival próbálta szétszedni összegubancolódott barna tincseit. Neki is annyi haja van, mint nekem, szenvedünk mit ketten eleget a fejtetőnkön lévő szénakazallal.

- Tetszett neki a képünk, amit érdekes módon nem én raktam fel. - Szúrós tekintettel próbáltam ránézni, de nem nagyon jött össze. - És be is követett.

- Örülj neki. Van, aki követ - kapcsolgatta a tévét, miközben fel-fel pillantgatott a lépcsőre. Elmosolyodtam rajta, hisz olyan kis ártatlanul csinálta.

- Arra gondoltam, hogy ha Felix is és te is magadhoz tértél, elmehetnénk valamerre.

- Ahol nincs alkohol - szúrta közbe, mire elvigyorodtam. Felültem mellé a kanapéra és rápakoltam a lábaimat, amit nem nézett jó szemmel, és így kisebb csatába bonyolódtunk, hogy hol is legyen a lábam. A küzdelmünknek a lépcső felőli morgás vetett véget. Hirtelen megálltunk és összenéztünk. Felix jön.

A hang után megjelent végül a gyűrött képű bátyám. Haja a szélrózsa minden irányában állt, és a pizsamaként viselt trikó is el volt fordulva rajta, bár ez Hannát látszólag nem zavarta. Sőt!

- Mi vagy te? Morgós medve? - érdeklődtem kedvesen Felix felé fordulva, aki óriási lendülettel ült bele a mellettünk lévő fotelba.

- Tudod hol van a medve helye? - nézett rám Hanna. Egyből értettem mire gondolt. Régebben, amikor mind Mönchengladbach-ban laktunk rengeteget jártunk el túrázni.

- Az erdőben - válaszoltam mosolyogva, majd összecsaptam a tenyereimet - Akkor meg is van a mai program.

Felálltam, majd megpaskoltam a bátyám hátát - Na kapjátok össze magatokat, addig csinálok reggelit. Omlett jó lesz?

Egyöntetű morgást kaptam válaszul, amit igennek vettem, így kikerülve a fotelt, amelyben Felix ült a konyha felé vettem az irányt. Az ajtóban még hallottam, ahogy elkezdtek pusmogni, de nem értettem mit mondanak.

×

A hatalmas zöld fák között igyekeztük tartani Felix tempóját, aki már frissen és üdén lépegetett a kövek és a letört faágak és emberek által kialakított ösvényen. Hannával már azelőtt meggondoltuk, hogy jól döntöttünk-e a programot illetően, mielőtt elkezdett volna emelkedni a talajszint.

Bár rendkívül jól esett a friss levegőn lenni, egyből kitisztult mindhármunk feje, és jó volt amúgy is így együtt tölteni az időt.

- Vigyázz, gödör - lépett hirtelen balra Felix. A hangja kirázott az addigi tűnődésemből, de a tudatomig nem jutott el mit mondott. Így lendületből belesétáltam az apró gödörbe, ami amennyire kicsi volt, annyival több sár volt benne.

- Ó te jó ég! - kiáltottam fel, ahogy elsüllyedt a bal lábam. Fex és Hanna a nevetéstől nem bírtak segíteni, csak egymásba kapaszkodva törölgették könnyeiket. Én addig az egyik bokor ágába próbáltam belekapaszkodni, hátha kitudom húzni a beszorult lábamat.

- Mosolyogj! - vigyorgott rám Hanna, miközben már az ággal bajlódtam, hogy kijussak. A telefonja a kezében virított és már villant is a vaku.

- Te szemét! Szerinted akarok én erről képet? - Szabadultam végre ki és iramodtam egyből Hanna után, aki jóval gyorsabban haladt nálam, neki nem ragadt mindegy egyes lépésnél undorítóan cuppogva a földhöz a túracipője. Felix vigyorogva követett minket, örülök, hogy neki is tetszett a helyzet.

Pár perces üldözés után Hanna hirtelen megállt, én pedig diadalittasan kikaptam a kezéből a telefont . Épp nyújtottam volna ki a nyelvemet rá, amikor megláttam hol álltunk meg. Kiértünk az erdőből és a hatalmas dombról ráláttunk az egész városra.

- Az ott a házunk? - mutattam az egyik apró pontnak látszó házra és közben arcomat Fex felé fordítottam.

- Előfordulhat. Na lányok itt egy kép? - hátrált pár lépést Felix, miután kivette a kezemből Hanna telefonját.

×

Hiába jöttünk lefele már az erdőben, mintha dupla olyan hosszú lett volna az út. A gödörrel való találkozásomat a cipőmön kívül a zoknim is megviselte, s minden lépésnél fintorokat vágtam, ahogy a lábujjaim között cikázott a sáros víz. Igyekeztem volna minél hamarabb hazaérni, de Fex és Hanna csak fáradtan kullogtak utánam.

A városban már több kíváncsi szempár utánunk fordult. Némelyik ember mosolyogva vette tudomásul, hogy a nadrágomon két szárán hatalmas barna folt éktelenkedik. Nagyon remélem, hogy ezt nem lehet úgy félreérteni.

- Ha hazaértünk, enyém a fürdő - jelentettem ki hátrafordulva.

- Ahogy gondolod Mish. Én úgyis inkább éhes vagyok, mint koszos - vigyorgott rám Felix. Hanna egyetértően bólogatott mellette, fürdés után kikérdezés vár rájuk. De jobb nem mondani nekik, a végén még elmenekülnek a faggatás elől.

Az ajtót sietve nyitottam ki és lábujjhegyen lépkedve mentem keresztül a nappalin fel az emeletre tiszta ruháért. Sietve fürödtem le, hogy minél hamarabb beszélgethessek a barátnőmmel. Annyira furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Megújultan léptem ki a fürdőből, tekintetem az ágyon heverő világító telefonra esett. Az ágyra ugorva kaptam a kezeim közé a mobilt, ami hűen jelezte nekem, hogy új dolgok történtek.

A képre, amit Fex készített rólunk a dombon és amit én lelkesen felraktam, jött egy újabb lelkes kedvelő ember. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy a nate_nwood112 nicknév vidáman köszön ismét szembe velem az oldalon.

Rámentem az ő profiljára, de semmilyen személyes kép nem volt, csakis gyönyörű tájképek és még annál is szebb elkapott pillanatok a természetről. Valamit nagyon tud az biztos, teljesen letaglóztak a képek.

- Misha! Gyere, mert kihűl a kaja - kiabált fel Hanna. Remek, együtt kajálunk. Mindent kiszedek belőlük. Kicsit sajnáltam, hogy Vivianne annyira lefoglalt - vagy lehet inkább a túl sok martini -, hogy nem tudtam odafigyelni Fexékre. Mert valami biztosan történt, csak nem mondják el. Pedig, ha tudnák, hogy én örülnék a legjobban, ha végre összejönnének.

- Itt is vagyok - libbentem be a konyhába és ültem le a megszokott helyemre. - Ide a kajával - vigyorogtam rájuk - És a szaftos pletykákkal.

Hanna lefagyott teljesen, és Fex volt az, aki megtudott szólalni. - Milyen szaftos pletykák?

- Hát hogy mi volt tegnap este - kezdtem magyarázni, de két ál-értetlen arcot kaptam válaszul - Amikor Vivivel otthagytunk titeket, utána alig láttunk titeket külön. És nagyon meghitten beszélgettetek meg minden.

- Csak szimplán beszélgettünk - szólalt meg Hanna és közben bizalmas pillantást váltott a bátyjámmal. Ott ültünk hárman az asztalnál, és én próbáltam mindkét kihallgatott félre csúnyán nézni egyszerre, de nem sikerült.

- Ugyan már! Amióta ismered a bátyjámat, bele vagy zúgva. Te meg - fordultam Felix felé -, próbálod tagadni, de nagyon is bejön neked Hanna. Nem hiszem el, hogy ennyit szenvedtek.

- Ez ennyire nyilvánvaló volt? - lepődött meg Hanna, mire elégedetten bólintottam.

- A szüleink is már mióta azt várják, hogy össze jöjjetek. De ti nem. Ti bénáztok. És én ezért most elmegyek a pékségbe, megnézem Petert. Egy óra múlva jövök, ha addig nem lesztek turbékoló szerelmes pár, kiborulok. Értve vagyok?

- Igen - vigyorogtak rám mindketten.

- Na akkor mentem - dugtam bele a telefont a zsebembe és álltam fel az asztaltól.

- Nem eszel? - érdeklődött utánam Felix, mikor már a nappaliban jártam.

- Nem, majd nézek valamit a pékségben. Legyetek jók, nagynéni azért még nem akarok lenni - intettem be a konyhába, majd kiléptem az ajtón.